Kategóriák
Uncategorized

Későn érő típus

2013-ban, a budapesti slow mozgalom indításakor önkéntesként részt vettem. Lelkes voltam, mert őszintén hittem benne, hogy az embereknek nagyon szüksége van erre, akkor is, ha sok esetben még nem tudják, hogy, amit keresnek, az a slow: egy élhetőbb, lassabb ritmus. Én fejben tudtam, hogy ez jó, és azt is, hogy nekem is szükségem lenne rá, de mivel nem szívvel-lélekkel akartam, nem találtuk egymáson a fogást, valószínűleg még nem álltam készen a változásra, így történhetett, hogy egy évvel később azért szálltam ki, mert nem volt rá időm, ironikus, nem?

Kellett hozzá 6 év és főleg egy tündéri kisfiú, hogy megérjek, és bennem az elhatározás is, hogy nem akarok ilyen őrült tempóban élni, átrohanni az életemen, fejben már a következő lépésben benne lenni, ha van egy szabad percem, azt valamivel kitölteni, hanem szeretnék ráérni, megélni, időt hagyni, élvezni azt, ami akkor és ott történik, legyen az éppen jó vagy rossz.

Szeretném látni felnőni a kisfiamat, ott lenni vele, neki, nem pedig kapkodó idegbeteg módjára végigrángatni őt a saját életemen, mert ez egyikünknek sem jó. Most már nem csak tudom, hogy szükséges a lassítás, de minden porcikámmal vágyom is rá.

Amióta megszületett a kisfiam sokkal kevesebb időm van magamra és bármire. Ez az új helyzet rákényszeríti az embert, hogy valódi prioritásokat állítson, erősen megnyírbálja a napi teendőlistáját, tényleg csak a fontos dolgokkal töltsön időt. A hektikus éjszakák megtanítanak a pihenés fontosságára, és arra, hogy ne akarj még egy fontosnak tűnő feladatot beszuszakolni a napba a pihenés rovására.

Szóval most Carl Honorét olvasok, egyszerűsítek, keresem az időt a meditálásra és a lehetőségeket a lassításra.

Kategóriák
Uncategorized

A disznó éve

Tudom, Az oroszlán éve vagy A sárkány éve kicsit hangzatosabb blogcím lenne, de idén, pontosan ma, a disznó éve kezdődik a kínai horoszkóp szerint. Hogy ez miért érdekes? 2019-et sok év kihagyás után újra célokkal, tervekkel tele kezdtem meg és hiszem, hogy sok mindent sikerül majd megvalósítani, változtatni idén. Aztán nem sokkal később megtudtam, hogy ez az év a disznó éve, azaz az én évem lesz (a kínai horoszkópom szerint disznó vagyok) és ezt jelnek vettem.

Idén szeretnék tudatosabb lenni több területen is, de, ami még fontosabb, szeretném az életemet egyszerűsíteni és lelassítani, hogy végre megélhessem teljes valójában. A legnagyobb kihívás, amivel küzdök, hogy gyakorló perfekcionista vagyok, aki mindig valami olyasmit kerget, ami soha nem érhető el, de én szeretném a pillanatokat megélni, jelen lenni a saját életemben. Hát innen szép nyerni fejlődni.

A blog ötlete spontán jött, előbb a név volt meg, aztán az írás vágya, ás amikor láttam, hogy a disznó éve ma kezdődik, nem lehetett kérdés, hogy el kell indítanom. Még nem tudom miről fog szólni pontosan, de várhatóan lesz benne önreflexió, kérdések, dilemmák, esetleg a feloldásuk és talán (remélem) fejlődés.

Tarts velem!